A csontkovácsolással, vagy más néven táltos masszázzsal Kovács-Magyar András rendelőjében találkoztam először. Akkoriban a Műszaki Egyetemen tanultam mérnök informatikusként, és az egyetemi tanulmányok okozta stressz valamint az emellett végzett súlyzós edzések leginkább a gerincemet viselték meg.
A húszas éveim elején azzal szembesültem, hogy komoly fájdalmaim vannak, még a 20 percnél hosszabb ülés is gondot jelent. Műtétet semmiképpen nem szerettem volna, sokkal inkább természetes és tartós megoldás után kutattam.
Tanulmányok
Beiratkoztam az Öntudatra ébredés iskolájába. Azóta sikerrel alkalmazom a módszer elemeit – elsősorban csontkovácsolást és energiakezelést a hozzám fordulókon.(2012)
Később a csontkovácsolás kiegészítéseképpen megismerkedtem a triggerpont terápia módszerével, mellyel a lágyszövetekben – izmokban, kötőszövetekben – keletkezett beállások, traumák és túlterhelések következményei oldhatóak fel hatékonyan.